Hátrányos helyzetűek integrálásának nevelése, tapasztalatai szakmunkástanulók hitéleti akadályai
a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén, 2012-ben
Témaválasztás indoklása
Hihetetlennek tűnik, de mára szinte teljesen megszűntek az ifjúsági hittanok és az ifjúsági hitélet különféle formái a katolikus intézményeket kivéve. A plébániákon –ha sikerül létrehozni-, ifjúsági közösségek működnek, de se közös koncepciójuk, se egységes nevelési rendszerük nincs.
A fiatalok a 90-es években, nagy célterülete volt az egyháznak, de mára valamiért elveszítettük a velük levő kapcsolatot. Különösképpen igaz ez azokra a fiatalokra, akik nem a gimnáziumok és a technikumok világában nőnek fel, hanem a kétkezi munkás életet választják.
Szemeszterdolgozatom témájának ezért, azon akadályok kutatását tűztem ki célul, ami akadályozza a mai szakiskolás fiatalokat abban, hogy szándékukban álljon a hitéletüket fejleszteni. S válaszokat keresek arra, hogy milyen módon lehetne hitéletüket a katolikus neveléssel integrálni, összekapcsolni.
Kutatásunkat 2005 februárja óta végezzük a szegedi Móra Ferenc Szakközépiskola és Szakmunkásképzőben, a Tápai Antal Szakmunkásképzőben, A Déri Miksa Szakközépiskolában és a Fodor József Szakközép-, és Szakmunkásképzőben.
Az események elemzése
Az ifjúsági hitélet leapadása, megszűnése
A kommunista rendszerben, a titokban és rengeteg áldozattal felépült közösségi élet az egyházmegyében igen nagy sokszínűséget mutatott. Az 1990-es rendszermódosítás után a katolikus ifjúsági közösségek, Egyházmegyénkben is megerősödtek és megszaporodtak. Mindben nagy lelki munka folyt, törekedtek a misszióra, sőt közös programokat, akciókat is szerveztek.
Nemcsak egyházi, hanem világi téren is nagy igény volt arra, hogy az egyház megszólítsa az embereket, vezesse őket lelkileg. Ez azonban elmaradt.
Az ezredfordulón való átlépéssel azonban, szépen lassan visszahúzódtak vagy megszűntek az ifjúsági közösségek.
Civil területen a lelki hiányt nem pótolta semmi. A fiatalok igényeit a számítógép és az internet, a középkorúakét pedig a szappanoperák helyettesítették. Tíz évvel az ezredforduló után, a társadalom minimális lelki igényét a technika „ördöge” kielégítette és a lustaság „angyala” nem vette ezt észre.
A szakiskolákban és a szakmunkásképzőkben a hitélet az „elképzelhetetlen” kategóriájába tartozik még azoknak is, akik vallásos emberként dolgoznak ott. Nincs benne sem a fiatalok, sem a pedagógusok, sem az oktatási rendszer, munkássággal kapcsolatos nevelési elképzeléseiben, struktúrájában.
Közösségek hiánya
Minden embernek szüksége van közösségre. Baráti, felebaráti kapcsolatok és más kapcsolatok is szükségesek ahhoz, hogy egy egészséges személy alkotni, élni és a társain segíteni tudjon. A közösségekben a különböző álláspontú emberek, a társadalom különböző pólusai találkoznak, ahol
- először is, elmondhatják problémáikat egymásnak. Így a közösség, a társadalmi problémák egyik szelepe is.
- Másodszor, saját problémáikra, valamiféle személyes példát és a példán keresztül egy megoldást találnak.
Ezek a fiatalok máshogy gondolkoznak, mint az értelmiségiek, de még inkább nyitottak és közösséget keresők.
A fiatalok lelkiségének maghatározói
A városi és a falusi életmód közti különbségek nagyok.
A szakmunkásképzőkben és szakiskolákban tanuló fiatalok 2/3-a a községekből jár be a városba tanulni. A maradék 1/3 pedig a klasszikus, panelban élő városi fiatal. E két életmódú csoport közötti különbségeket igyekszünk a következő táblázatban is megvizsgálni.
A táblázatot a 2004-2011 között végzett szegedi munkásmisszió tapasztalataiból szűrjük le.
| Falusi | Városi |
| Erős kohézió | Gyenge összetartás |
| Vallásos | Vallástalan |
| Kritikus | Cinikus |
| Nyitottság az ember felé | Nyitottság a fizikai dolgok, áruk felé |
| Több kényelem | Kis dolgok öröme |
| Nagyobb családok | Kisebb családok |
| Önállóság | Függőség a szolgáltatóktól |
| Minőségi gondolkozás | Mennyiségi gondolkozás |
| Benső értékek | Külső értékek |
| Meleg otthonok a cél | Szép lakások a cél |
| Extrovertáltság | Introvertáltság |
Az urbanizációval megváltozott társadalmunk egész szerkezete[1]. A kommunista propaganda ellenére a faluról betelepülő családoknak nagyon nehéz volt a városokban való letelepedés. A szoros emberi kapcsolatok meggyengültek[2].
Ifjúsági szubkultúrák
A munkásifjúság sajátja a nagyarányú ifjúsági szubkultúrák, ami a gimnazistáknál sokszínűségben messze elmaradnak. Egyházmegyénkben többféle szubkultúra is létezik: punk, emo, szken, grufti, graffitis, skinhead, gárdista, WoW, Ska, stb. A fiatalok a szubkultúrákhoz azért kapcsolódnak, mert valamilyen nemes célt csak így tudnak „zászlóikra tűzni”. A szubkultúrák ugyanis nem holmi mókás esetleg kártékony megjelenései a fiatalok világképének, hanem ellenkezőleg, az inaktív egyház helyébe, szükségét érezték annak, hogy a szegénység, a kisebbek elnyomása, az erősek hatalma, a nemzeti identitás elnyomása, sőt a kereszténység elnyomása ellen tüntessenek megjelenésükkel. A szubkultúrák azonban nem feltétlen politikai, hanem inkább érzelmi síkon érintik a fiatalokat, így pasztorációnkban is felhasználhatóak segítségként. Ez azt jelenti, hogy ha ismeri a katekéta vagy a pasztorális munkát végző a szubkultúrákat, azok értékeit, sokkal könnyebben meg tudja közelíteni a fiatalnak a lelki állapotát, hiszen minden szubkultúra egy bizonyos társadalmi problémára épül. A társadalmi problémára való érzékenység pedig segít az ügyes pasztorális munkát végzőnek a fiatal, jelenlegi problémáit, érdeklődési köreit megismerni, megérteni.
Nem titok, a fiatalok közül sokaknak ez csak sikk, de ebben az esetben is a divat választásának fontos szerepét láthatjuk.
Életmodellek, életszemléletek;
Az a tapasztalatunk, hogy a munkásifjúság jelentős részének életmodelljeit a tévésorozatokban megjelenő, az életet élvező, felelőtlenül szórakozó és gondolkodó szereplők határozzák meg. Amiről az gondolnánk, hogy csak a felelőtlen ifjúság szórakozása, mára már a társadalom szinte teljes korosztályi skálájára jellemző. Ilyenek a színvonaltalan szórakozás, a felelőtlen és következetességmentes gondolkozásmód[3]. Éppen ezért, gyakran a 60 éves nagyszülők fel sem fogják szerepük felelősségét, nem ismerik feladataikat, mivel nem divat a társadalomban az idős, bölcs szerepe.
Nem szabad ugyanakkor elfelejtenünk, hogy az ifjú munkásság rá van kényszerítve, hogy 10 évvel korábban érjen, alakítson családot, készítsen otthont magának és szerezzen stabil munkahelyet, mint az értelmiségiek.
A női egyházkép túlhangsúlyozása
Templomaink és egyházközségi életünk jelentős részéből hiányoznak a férfiak. Ez a jelenség független a településszerkezettől, a lakosságtól, a vallásosságtól, a gazdasági-, politikai-, vagy egyéb társadalmi viszonyoktól.
Ez azt jelenti, hogy a férfiak nem érzik otthon magukat az egyházban[4]. Sok kutatómunkába telt megvilágítanunk, hogy a valós ok az lehet, hogy a férfiak nem éreznek küldetést abban, hogy katolikusok legyenek. A nők inkább vallásosak, a férfiak, inkább hívők. A katolikus életünkből hiányoznak a racionális dolgok, azok, amikkel konkrétan tudunk érvelni: miért is jó katolikusnak lenni. Mi az, amivel ez többé teszi ez a férfiakat? Az egyházi életünk mindennapi dolgait is túlságosan szimbolikusnak éljük meg és nem funkcionálisnak. Úgy gondoljuk, a férfiakkal meg kell értetni, hogy a liturgiának, a szentségeknek, az imának, racionális, akár mérhető eredményei is vannak.
A férfiakkal való munka kifejezetten fontos a munkáspasztorációban, hiszen a férfias jellem jobban előtűnhet egy fizikai munkában, s ez számukra is nagyon fontos.
Katolicizmus és kihívás
A fiatalok jelentős része, az életét szeretné olyan dolgok felé fordítani, melyek kihívást, feladatot jelentenek számára[5]. Szeretné az energiáját és idejét olyan dologba fektetni, ami számára megéri, amivel többé teheti önmagát és környezetét.
Sajnos, a katolikus egyházat nem tartják komoly feladatnak, támogatható célnak. A fiatalok a katolicizmust, akárcsak a tévén keresztül egy nagyon lassú, túlmagyarázó és a konfliktusokat nem megoldó, hanem kikerülő egyháznak látja. Aki katolikus, az 70 év feletti, idős nő.
Ez természetesen nem perspektíva, s az, aki nincs családilag rákényszerítve, ki is kerüli az egyházzal való mindenféle közösséget. Végeredményben, a fiatalok jelentős része azt gondolja, hogy unalmas és felesleges dolog, katolikusnak lenni!
A fiatalok szabad akarata
A kötöttségekben felnövekvő egyházunkban nehezen tudjuk elfogadni, hogy a fiatalnak nemcsak joga, hanem Istentől kapott szabad akarata van eldönteni, hogy mikor, hova jár templomba, ifjúsági közösségbe. Nehezen tudunk a szabadságunkkal, szabadságukkal mit kezdeni, éppen ezért talán túlságosan félünk a könnyed, (de nem felelőtlen) ifjúsági programok szervezésétől.
Lehet ezt a szabad akaratot elutasítani vagy bírálni, de ha nem akarunk megrekedni a panaszkodó álláspontnál, bizony tovább kell lépnünk. Hasznos tudni, hogy a fiatalos szabadságvágy a történelem folyamán mindig szálka volt, a már megállapodott, tapasztalt felnőttek szemében. Ez azonban semmin nem változtat. Ha a fiatalokat el akarjuk vezetni Krisztushoz, el kell fogadnunk, hogy a szabadság (és nem a szabadosság) Isten nagy ajándéka.
A pubertással megszűnő hitoktatás – az elvárt hitnevelési forma
Az elmúlt 20 évben a hitoktatás egyre inkább beszűkült, praktikussá vált. Azt is mondhatnánk, hogy tervszerűség helyett, inkább a kisebb erőhatások felé sodródott el. Ez persze érthető lehetne bizonyos esetekben, de véleményünk szerint egy tudatos pedagógiai, sőt kateketikai munkában, véleményünk szerint megengedhetetlen. Azaz, hiába egyszerűbb a kisiskolásoknak Jézus meséket felolvasni, mint a serdülőkben vagy a felnőttekben a hit magjait elültetni, s ezt tudatossággal öntözni. Az egyszerűség nem lehet indoka az egyház munkájának.
A hitoktatástól/katekézistől azt várnánk el, hogy foglalkozzék azon korú emberekkel, akikben kezd érni a hit csírája (azaz a szentségekhez már tudatossággal tud vonulni), s amíg a szentségek befogadására képes (a halál beállta), addig foglalkozzon velük.
Magyarországon a katolikus hitoktatás először az általános-, és a középiskolai időszakra lett kidolgozva. Azaz, az 7-18 (22) éves korig. Ez azonban egyre inkább tolódott lefelé, s ma már 4-5 éves kortól már elindul a hitoktatás.
Ez nem is lenne probléma, de a felső korhatár nem felfelé, hanem az is lefelé tolódott, méghozzá erőteljesen. Mára a hitoktatás, általában 12 éves kor környékén befejeződik. Ez annak köszönhető, hogy ekkor kezd a gyermek belépni a pubertás korba.
A pubertás kor pedig Erik H. Erikson[6] elmélete szerint az egyén személyiségfejlődése a születésétől a haláláig tartó folyamat. Az élethosszig tartó lelki változás egyik mérföldköve a pubertás, mely természetes, fejlődési krízissel jár. Ekkorra tehető az identitás kialakulása, a jövőre vonatkozó, hosszútávra szóló döntéshozatalok, mint például a pályaválasztás. Az egyén ellentmondásos érzések közepette leválik a szüleiről, elszakad a gyermekkorától, azonban még nem lép át a felnőttkorba, problémamegoldó képessége éretlen, magatartásában felfedezhetők gyermeki és felnőttes vonások is. Vitatkozik, lázad és kérdőre von, keresi önmagát, ami a katekéta számára is komoly kihívást jelent. Viselkedésével és külsejével is különbözni akar a felnőttektől. A szülők és más, korábban meghatározó szerepet betöltő felnőttek befolyása csökken, helyette valamely ifjúsági szubkultúra válik meghatározóvá, a kortársak hatása felerősödik.
Azt gondoljuk, hogy ezen nehézségek ellenére épp a pubertás kor az, ami (mivel nyitottá teszi a fiatalt a világra, így) nyitottá teszi Őt az Isten valódi megismerésére, s nem csak a szülein keresztül, hanem, hogy saját, személyes kapcsolata lehessen az Úrral.
Konklúzió
Azt valljuk, hogy a közösségek, alapvető kulcsa az emberek, Istenhez való vezetése. Hiszen Istent nem lehet, mi több, lehetetlen feszülten keresni. De azt gondoljuk, hogy élni sem jó félelemben. Az életünkhöz pedig hozzá tartozik a család, a munka, a pihenés, az ima is. Célunk az, hogy a közösségekben ezt tudatosítsuk.
Nagyon jó eredményeink vannak szinte minden területről. Képzéseket tartottunk szakiskolás osztályoknak, ahol a fiatalok hihetetlen jó és gazdag eredményeket értek el. Klubokat szervezünk, ahova évente több száz fiatal jelentkezik, csak katekétáink nincsenek, akik Velük foglalkoznának. A tavalyi évben a Piaristáktól átvett szociális segítségnyújtási programot több osztállyal megcsináltuk. Itt a szakiskolás fiatalok hajléktalanokon, szellemi és mozgássérülteken, vakokon segíthettek. Ennek a jó eredményének a hatására Dr Hoffmann Rózsa államtitkár asszony megbízott, hogy az egyházmegyére dolgozzunk ki egy hasonló programot, ahol a szakmunkás tanulók keresztény szemléletű segítségnyújtási programokon részt vehetnek. Az iskolákkal egyeztetve az idei évben 40 osztályt fogunk 30 órai keresztény szellemű segítői munkára elvinni.
Azt valljuk, hogy a jelenlegi fiatalokat nem a szeretetre kell megtanítani, csak egyszerűen a feltételeket kell megteremtenünk, hogy szerethessenek!
[1] Bevezetés a szociológiába. Andorka Rudolf, Osiris Kiadó, Budapest, 1997, . 196-197 o.
[2] Tomka, Új evangelizáció, 51-52 o.
[3] Bagdy Emőke: Családi szocializáció és személyiségzavarok: 7. kiad. Budapest : Nemzeti Tankönykiadó, 2004
[4] Finánczy Ernő: A középkori nevelés története; Egyetemes Neveléstörténet II.; Vezérfonal egyetemi előadásokhoz
[5] Szent Ágoston: A Keresztény Tanításról (De Doctrina Christiana). ford. Böröczki Tamás, Paulus Hungarus-Kairosz kiadó, Bp
[6] Erikson, E. H. (2002) Gyermekkor és társadalom. Budapest: Osiris