Erdei túra

Surranó

„A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz. A hű barátnak egyszerűen nincsen ára, nincsen, ami vele értékben fölérne. Mint az élet balzsama, olyan a jó barát; akik az Urat félik, találhatnak ilyet.” (Sir6,14-16)

Kezek találkozása

Diakónia

„Ne halat adj az éhezőnek, mert azzal csak egyszer lakik jól. Tanítsd meg halászni, és akkor egész életében meglesz a betevője.” (Huszár András)

Asztalos szerszámok

Munkasuli

„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.” (Kol 3:23)

Közösség

Domus

„Ahol boldog vagy, otthon vagy.” (Tolkien c. film)

Domus

DOMUS – keresztény otthon program szakmunkás fiataloknak. Kifejezetten olyan szakmunkás fiatalok kerülnek bevonásra, akik a Dobbantó, vagy Hidas, vagy Műhelyiskola programokban érintettek, halmozottan hátrányos helyzetűek és legjobban kiszolgáltatottak a korai iskolaelhagyás, szakmaszerzés nélküli iskolaelhagyás kapcsán.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy a szakmunkás fiatalok tíz évvel korábban kezdik meg tevékenységüket a munkaerőpiacon és alapítanak családot, mint képzettebb társaik, azonban a támogató családi háttér hiánya és a gazdasági hátrány miatt nehéz az életkezdés, mint anyagilag, mind emberileg. Ezekben a problémákban tud segíteni a DOMUS projekt.


Célok:

Olyan otthonok kialakítása, amelyek egyfelől kulturált szálláslehetőséget biztosítanak a fiataloknak, másfelől egyéni fejlesztéssel és személyre szabott kíséréssel biztosítják az iskolai lemorzsolódás elkerülését és a szakma megszerzését. Emellett a keresztény életszemlélet átadásával biztosítják a stabil és szilárd értékrenddel bíró fiatal szakmunkás réteg kialakulását.
A Domus programhoz kapcsolódó kurzusok, fejlesztések: önismeret, kommunikáció, párkapcsolat, családi életre nevelés, mentorálás, jobshadowing, életpálya tervezés. A szakkollégiumok olyan kulturált együttélést biztosítanak, amelyben a szociális kompetenciák fejlődnek, kialakul egy értékteremtő és megtartó közösség, a stabil háttér hatására pedig a fiatal szakmunkás tanulók eredménye javul. A fiatalokat katekéta nevelők segítik, támogatják és koordinálják.

  • kulturált szálláslehetőség biztosítása
  • megfelelő fizikális háttér biztosítása a tanuláshoz
  • bevonás a keresztény szemléletű szakkollégiumi fejlesztő programba
  • a munkásfiatalok életszemléletének, jövőképének pozitív fejlődése
  • piacképes szakma szerzése
  • stabilitás, biztonság a szakmunkás fiataloknak
  • biztos értékrenddel rendelkező szakmunkások
  • tudatos életpálya tervezéssel, karriertervvel rendelkező fiatalok
  • keresztény értékrendű szakmunkások
  • aktív, megbízható, lelkes munkásság
  • stabil párkapcsolatra és komoly családi életre törekvő munkásság

Helyszín:

5461 Tiszaföldvár Aranykert út 30.