Belépés

 

 Kósa László

 

Szakmunkásfiatalok mai nevelésének összehasonlítása

Neveléstörténet Szöveggyűjtemény III. fejezet négy dokumentumával

 

 

 

2011. November

 

 

 

 

 

 

III.36. Klebelsberg Kunó válogatott beszédei és írásai[1]

 

Az egységes középiskola ellen

Ebben a cikkben a Kultuszminiszter Úr arra hívja fel a parlament figyelmét, hogy a szakirányúság kifejezetten előnyt jelent a fiataloknak számára. Ugyanis ha szakosodnak a középiskolák, akkor ki-ki a szakirányán sokkal többet és mélyebben tud tanulni, s nem veszik el más szakirányok tárgyai az időt mindenkitől. A fiatalok, ettől kevésbé lesznek terheltek.

 

A humanisztikus stúdiumok nevelői értékéről

Ebben a felszólalásában a kultuszminiszter a latin nyelv védelmében szólal fel, majd a grammatika és a görög nyelvről alkotott véleményét mondja el.

A gimnáziumok között kialakul a szabad verseny , a szülők abba az iskolába adhatják be gyermeküket, amelyikbe akarják. Bármely iskola érettségijével tovább lehet tanulni a felsőoktatásban is. A felszólalás végén a természettudományos oktatást dicséri, mint azt az eszközt, ami ugyanúgy alkalmas a főiskolai szinten az elmét érlelni, mint a humanisztikus tanítás.

 

A reálgimnázium hasznáról és a latinról

Klebelsberg, a reálgimnáziumok hasznát elsősorban a nyelvtanítás műhelyének látja. S habár a görög és a latin a háttérbe kezd szorulni, a nyugati nyelvek szükségesek ahhoz, hogy szakmaiságban a diákok majd előrébb tudjanak lépni. Azt azonban kiemeli, hogy a latin nyelv az orvostudományban és a jogban a továbbiakban is használatos, így mindenképp meg kell tartani a latint a nyelvoktatásban.

 

A klebelsbergi oktatási reform természetesen az egész munkás és paraszti osztályokra hatással volt, különösen az utóbbiakra. Mára a szakosodás megoldása még mindig probléma, de természetesen nem kérdés, hogy a klebelsbergi döntés hasznos volt.[2] Ma a módja a kérdés. Jelenleg a középiskolában két további évet töltenek el úgy a fiatalok, hogy az általános iskolai tanulmányukat ismétlik. Ez az első két év alatt egy általános szakirányt választanak (pl. építőipar), s ehhez kapcsolódóan minimális anyagismereti vagy szakismereti oktatást kapnak. A két év letelte után újabb két évben szakosodnak, akkor már szakmára, s akkor az általános tárgyakat elhagyva csak szakmai tárgyaik és gyakorlataik vannak. A rendszer ennél sajnos összetettebb, s várhatóan a következő tanévben újjá-, vagy vissza alakul. Ugyanis 3 évessé szerveződik a szakoktatás, ennek azonban még pontos kereteit nem ismerjük.

 

 

 

 

 

III.37. XXX. törvényczikk a középiskolákról és azok tanárainak képzéséről

 

A középiskolák szerkezetéről[3]

1883-ban a törvényjavaslatot Trefort Ágoston terjesztette be. Az első fejezetben a középiskolák szervezetéről ír a törvény. Itt középiskolának a gimnáziumot és a reáliskolát nevezi meg, amiknek a célja, hogy a diákokat, felsőbb képzésre készítse elő. A gimnázium magasabb szinten képezte tovább a fiatalokat, ahol, akárcsak a reáliskolákban valláserkölcsi alapú nevelés folyt. A vallási alapon történő oktatást az erkölcstelenség és a vallástalanság ellen szervezték.

Mind a gimnázium, mind a reáliskola nyolc osztályú volt, amitől minimális mértékben el lehetett térni. A gimnáziumi és a reáliskolai oktatás tárgyait is felsorolták. Fő vitát a görög és a latin nyelv oktatása körül folyt. A rendes tárgyak alól felmentés nem volt, csak a mozgássérülteknek testnevelésből és egy-két technikai tárgyból. Csak azok jelentkezhettek középiskolába, akik el múltak 9 évesek, s a népiskolát már elvégezték. Feljebb jutni az osztályokba, minimum elégséges osztályzattal lehet. Érettségi vizsgázni csak abban az intézetben lehetett, ahol tanulmányait a diák befejezte.

 

A tanárok képesítéséről

A tanárok képesítésére a közoktatási miniszter nevezett ki, felsőoktatású szakembereket.

Tanár csak az lehetett, aki jó képesítésű középiskolát végzett és a latin nyelvből vizsgája van.

Továbbá, aki négy évet tanult szakszerűen, minimum egy évet tanított, bizottság előtt képesítő vizsgát tett. Ezt kiegészíthették, olyan képzett szakemberekkel, akik az adott területen kiemelkedően teljesítettek.

A törvényrészlet még szól az írásbeli és a szóbeli tárgyak anyagáról. Ilyenek az általános műveltségű tárgyak, képesíteni kívánó tárgyból és egyéb fontos, kiegészítendő tárgyakból, mint pl. a magyar nyelv is.

Két alap tárgy volt minden szakra, a magyar nyelv és irodalom és a filozófia-pedagógia.

 

Ezen törvény alapját képezik a mai pedagógusképzések, már részletesebb formában. Az első fejezethez kapcsolódóan a középiskolai szint sokkal megosztottabb. Azok a diákok, akik az általános iskolát nem tudták teljesíteni, azok a kisegítő iskolákba mehetnek. Ha ott feltudták hozni a lemaradásaikat, akkor kerülhetnek szakiskolában, szakmunkásképzőbe, majd a középiskolák és a gimnáziumok kapcsolódnak a középiskolai oktatáshoz.

 

 

 

III.42. Szilasy: Bevezetés a nevelés tudományába

 

Az ember

Az ember láthatóan a természetnek, s Istennek a legkiválóbb teremtménye. Ennek mind fizikai, mind szellemi képességei bizonyítékát adják. De ami a legfontosabb, hogy csak az ember rendelkezik lélekkel, mellyel az Isten után tud kutatni.

 

Az embert szükséges nevelni

Azonban, ennek ellenére az ember nem tökéletes, még nagyon sokat kell képezni, fejleszteni. Ennek hatására, mint ahogy a test is a torna hatására, egyre fejlettebb lesz az elme is. A lelket ugyanúgy kell edzenünk mint a testet és a szellemet. E nélkül a nevelés nélkül a lélek sem fejlődik.

 

 

 

 

A nevelés értelme és tárgya[4]

A nevelést két félek éppen fogalmazza meg, Szilasy. Először is egy általános elv szerint a nevelés az, ami által az ember tökéletesedik. A másik, mélyebb vagy szűkebb meghatározás szerint a nevelés olyan szabályok összessége, ami által az ember tökéletesedik, különösen az élete első esztendeiben.

Ennek függvényében a nevelés kötelessége, az ember teremtett értékeit meghagyja, a karizmáit felfedezze, hibáit kijavítsa s, hogy a növendéket készen tegye a feladatokra.

 

A nevelés célja

A nevelésnek tét fő célja van Szilasy szerint. Az első, hogy az embert, jó embernek nevelje, a másik pedig, hogy az emberi és a társas közösségeknek hasznára váljék.

 

A nevelés tulajdonságai

a) A nevelésnek célirányosnak kell lennie a neveltre és a közösség érdekeire,

b) A nevelt minden értékét, vele született tehetségét szem előtt tartva kell az egész embert, fejleszteni.

c) A nevelésnek összhangban kell történnie testben, lélekben és szellemben

d) A nevelésnek a nevelt természetéhez kell igazodnia.

e) Az életkorhoz megfelelő nevelést kell alkalmazni.

f) A fokozatosság elvére kell figyelni. Azaz nem szabad hirtelen több lépcsőt előre lépni, mert a neveltnek is meg kell érnie arra a szintre.

 

A nevelés haszna

A pontos nevelés hasznát, mind a nevelt, mind a családja, a környezete és az egész társadalom haszonnak érzi. A pontatlan nevelés vagy a nevelés hiánya viszont csak hátráltatja egész környezetét, s a társadalomnak is veszteségére van.

 

A nevelés nagyon érdekes kérdés a közép-, és szakiskolákban, ugyanis a pedagógusok jelentős részének fogalma sincs a nevelés és az oktatás között. Sőt, azt kell, hogy mondjam-írjam, nem egyértelmű, hogy én mint katekéta, inkább nevelő vagy oktató vagyok-leszek.

Egy-két problémát írnék csak le a mai katolikus nevelés dilemmáiról:

  • A lejelentett hittanórák a középiskolákban bármikor változhatnak, hiszen az iskola heti-kétheti-havi vagy féléves oktatási/gyakorlati időkre osztja fel az iskolai képzéseket. A hitoktatás rendszere pedig csak a heti felosztást fogadja el. Sőt, a középiskolák jelentős részében nem csak A és B, hanem C és D hét is van. A páros, gyakorlati hetekkel együtt, így 8 féle-heti kombinációban kellene működtetni a katekézist.
  • A hitoktatási tervek mind feltételezik, hogy a fiatalok, az általános iskolákban, már 8 évet, jártak hittanra. Azaz, ha 15 évesen egy középiskolás hitoktatásra jár, az a hitoktatási rendszerbe nem tud bekapcsolódni, hiszen 8 év lemaradása van. Új eszközöket és új módszereket is alkalmaznunk kell!
  • Tervünk volt, hogy a hittanra járó általános iskolai 8. osztályosoknak szervezünk nyári tábort, mielőtt a szakmunkás és szakközépiskolába kerültek volna, így elősegítve először a közösség kialakulását az iskolába lépés előtt. Ez azonban azért nem sikerült, mert már 8. osztályban sincsenek hittanosok. Akik pedig vannak, azok gimnáziumba mennek.

 

 

III.49. Imre Sándor: Neveléstan

 

Imre Sándor tanulmányából a személyiséggel foglalkozó részt emeli ki a könyvünk.

Imre szerint a személyiséget csak úgy érthetjük meg, ha az egyéni életet, mint fejlődési folyamatot tekintjük. Minden fejlődési fok, magában foglalja az előző fokokat. Ebben a folyamatban egyre inkább a szellemi, s a lelki fejlődés jut előtérbe.[5]

Az egyén fejlődésének három szakasza van. Az első szakaszban kialakul az ember egyénisége, azaz a másoktól megkülönböztető vonások.

A második szakaszban kialakul az egyén cselekvésének állandó mozgatói, azaz kialakul a jellem.

A harmadik szakasz a jellem tisztulásának állomásait jelentik. Az ebben levő egyének három csoportba sorolhatók:

- a legalsó szinten vannak azok, akiknek cselekvését az ösztönök, alsóbbrendű érzelmek kormányozzák. Ezek az emberek csak önmagukkal törődnek, csak a kellemeset keresik. Ez az érzékiség, a hedonizmus és az önzés foka.

- A második csoportba azok tartoznak, akik tudják, hogy bele tartoznak az emberi közösségbe. Másokra tekintettel kell lenniük, mert különben pórul járnak. Ez az utilizmus, a kényszerű alkalmazkodás foka.

- A harmadik csoport cselekvésében a személyes elhatározás a döntő. A közösség részei akarnak lenni, de nem félelemből, hanem azért mert látják ennek az értelmét. Kialakult az egyénisége van jelleme és erkölcsös életet is él.

Imre szerint a személyiség csúcsa a szociálissá vált egyén, aki a közösség szolgálatára kötelezi el magát.

 



[1] Tudomány, kultúra, politika. Gróf Klebelsberg Kunó válogatott beszédei és írásai, 1917–1932. (Válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta: Glatz Ferenc) Budapest, Európa Kiadó, 1990. 586 p. ISBN 963-07-5174-7

[2] Glatz Ferenc: Klebelsberg tudománypolitikai programja és a magyar történettudomány. Századok, 1969/5–6. 1176–1200. o

[3] Mészáros István – Pukánszky Béla – Németh András: Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe (Osiris, Bp., 1999.)

 

[4] Várkonyi Hildebrand Dezső A nevelés néhány alapelve. Kecskemét, 1939

[5] A magyar nevelés története I-II. (Tk, Bp., 1988. és 1993. Szerk.: Horváth Márton