Belépés

 

 

Opus operatis – a misszió valódi célja

 

Missziónkban a munkás és agrár réteggel foglalkozunk.

Sokaktól hallom az elismerő szavakat, melyek ezen célcsoporttal történő segítő munkánkat illeti, mintha „csak” egy szociális program hirdetői lennénk.

Azt gondoljuk, hogy nagyon fontos, mi több, nélkülözhetetlen az, hogy az emberek jólétben éljenek – mindannyian. Az, az ember, aki félti családja megélhetését vagy bármiféle veszély fenyegeti, nehezen tud nyugodt kapcsolatot kialakítani bárkivel. Kétségtelen tények ezek, mint ahogy azok is, hogy a vallásos, valamilyen istenképpel rendelkező ember sokkal kevésbé érzi magát elhagyatva, sokkal jobban látja a kiutat és kategóriákkal könnyebben akarja is megtalálni a kiutat a nehézségeiből.

Az, az ember aki keresztény, nem üres lélekkel él, így nem szükséges a hiányosságit szenvedélyekbe folytatnia, így nem nyúl a droghoz, a dohányhoz, de nem él játékszenvedéllyel sem. Az, az ember aki keresztény értékek közt él, kapcsolatait rendezi, s házastársi problémáit igyekszik időben észre venni, hiszen tudja hogy rabló az éj folyamán, csöndben tör a házba. S ha ezeket nem is tudja véglegesen orvosolni, nem kell, hogy egyikük hajléktalanként élje a továbbiakban életét.

A keresztény értékrendben élő várandós anya nem csak fizikailag, de lelkileg is szívéhez közel érzi várandó magzatát. Azt óvja, védi mindentől, így nem mérgezi dohányfüsttel, alkohollal vagy más káros anyaggal és tevékenységgel. Ez által a megszületendő gyermekek jelentős része (akik ezen okok miatt lettek sérültek) egészségesen születik meg és nm fogyatékkal.

Egészen egyszerűen a keresztény társadalom önmaga világképéből adódóan megbízhatóbb és stabilabb háttér a benne élőknek, sőt, magának az államnak is gazdaságilag a legjobb befektetés a rendezett szociális háttér miatt.

 

A misszionárius számára levő hajtóerő azonban nem ez, hanem még ezeknél is nagyobb érték. Hiszen Szent Pál apostol is mondja a Korintusiaknak írt I. levélben, hogy „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” Nem is azért mondja ezt Pál, mintha félnivalója lett volna Péteréktől, hogyha nem végzi rendesen a munkáját, kidobják a „társaságból”. Félelme, sokkal inkább belülről fakadt, hiszen úgy érezhette, hogy szét szakad belseje abban a szeretetben, melyet Krisztustól kapott és ezt a túlcsorduló szeretetet kellene minél előbb továbbadnia. Ha megállna, önmaga gyilkosa lenne. Hiszen könnyebb a szomjazónak a friss forrást otthagynia, mint a szeretőnek azt, akit nagyon szeret!

Ez a szeretet azonban mégsem belőlünk fakad, hanem Attól, Aki szeretetünk Forrása. Tudjuk mi jól, hogy ezzel a forrással fogad Ő minket már minden reggel és folyamatos csókjaitól (opus operatum) szabadulni nem is akarunk!

Még nagyobb szenvedés látnunk azt, ha erre a csodálatos szeretetre (opus operatum) vak embertársaink nem veszik észre ezt a csodát!

Éppen ezért, szívünkből jövő kötelességünknek érezzük rádöbbenteni a munkás és agrár létben élőket arra, hogy merjenek és tudjanak igent mondani Krisztus hívó szeretetére. Merjenek és tudjanak őszinte, felelősségteljes döntést (opus opertis) hozni Isten és a felebaráti szeretet mellett.

 

Döntés a szentség mellett

Ezen döntésünk az, az Akarat, mely úgy gondoljuk, hogy gyökerében változtathatja meg és teheti igazabbá és szebbé ezt a világot. Ez a döntés azonban először belülről fakad. Belülről fakadva fogadjuk el a Szűz Anyával Istent és mondunk neki igent, hívására. Missziónkkal, erre az igenre hívjuk meg a munkásságot és az agráriumban élőket!