Belépés

 

Hollai Ferenc

 

 

JEGYZETEK AZ MMTC 1995-ös EUROPAKOLLOQUIUMÁRÓL

 

 

WEGSCHEID  1995. április 19 - 23.

 

 

   l995. április 10-én meghívást kaptam a belgiumi Veviers-ből. Rev. Paul FRANCK, koordinátor hívott meg Németországba, Wegscheidbe, ahol az MMTC (Mouvement Mondial Travailleur Chrétienne, Katolikus Munka-vállalók Mozgalmának Világszervezete) európai tagszervezetei a négyévenként sorra kerülő kolloquiumukat tartották. A meghívást megerősítette, egy április 13.-án érkezett fax is, melyben megismételték a meghívást, vállalva annak költségeit.

 

   Április 19.-én utaztam el vonattal Linzbe. Mivel senkit nem ismertem a meghívók közül, azt írtam nekik, hogy a linzi pályaudvaron, a forgalmi tiszti iroda ajtaja elé fogok állni és kezemben a nevemet tartalmazó kartonpapír lapot fogom tartani. Mikor a vonatról leszálltam, ott már vártak, és egy külön autóbusszal, 12 spanyol és egy olasz, illetve francia küldött társaságában utaztam tovább a németországi Wegscheidbe. Ott a találkozó helyszíne, a LANDHOTEL ROSENBERGER-ben volt. Ugyanott kaptunk szállást is. A modern, jól felszerelt szállóban, kétágyas szobákban helyezték el a részvevőket. Az étkezésről a szálló étterme gondoskodott.

 

   Az érkezést követően az esti órákban bemutatkozásokkal kezdődtek a tanácskozások. A küldöttek sorra felállva köszöntötték a többieket és röviden beszámoltak szervezeti életükről. Először Hollandia, majd Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália küldöttei kaptak szót. A sor végén egyetlen kelet-európaiként engem szólítottak mikrofonhoz. Rövid bemutatkozómban elmondtam, hogy jelenleg nincsen Magyarországon felnőtt katolikus munkásszervezet. A két világháború közötti időszakban volt ilyen, de azt a kommunista kormányzat feloszlatta. A közel negyvenesztendős megszállás alatt a tagság jelentős része kihalt, akik maradtak, már olyan korúak, hogy velük újra kezdeni nem lehet. A mi feladatunk most az, hogy egészen alulról, a fiatalok szervezetének beindításával kezdjünk munkához. A bemutatkozót nagy taps köszöntötte.

 

   Az érdemi munka április 20.-án, csütörtökön reggel kezdődött. A közös reggeli imádságot a portugál küldöttek vezették. Valamennyi részvevő kis rádióvevőt és hozzá fülhallgatót kapott. A terem végében levő fülkékben helyezkedtek el a tolmácsok, akik aztán rádión át közölték minden elhangzó szöveg fordítását német, olasz, francia, holland, spanyol és portugál nyelven. A felszólalók számára hordozható mikrofont adtak kézbe. Általában a technikai szervezés kifogástalanul működött.

 

     Az előadói asztalon meggyújtották a gyertyát és az ott elhelyezkedő portugálok egyike Szent Máté evangéliumából olvasott : "Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg ? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, és az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanak, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat." (Mt. 5, 13-16.)  Aztán elhangzott néhány szó a szövegről, majd egymás kezét fogva közösen imádkoztuk el, ki-ki a maga nyelvén a Miatyánk-ot.

 

     A reggeli munka egy-egy életképpel kezdődött. A videokazettán rögzített eseményt egy projektor a nagyméretű filmvászonra vetítette. Első szereplőnk egy luxemburgi fiatal családapa volt, aki üzemi baleset következtében vált munkaképtelenné. Családja nyomorog, munkája nincsen, feleségével állandóan veszekszik, szidalmazza a gyermekeit, állandó idegfeszültségben él, egyetlen reménye az egyházközségben van, onnan várja a segítséget.

 

     GARCIA MATHEOS FELIPE spanyol küldött azoknak a százezreknek az életéről beszél, akik az a jelenlevő és más működő európai szervezetek tagjaiként, naponta szembesülni kénytelenek mindazokkal a veszedelmekkel, amelyek a munkások életét, biztos jövőjét fenyegetik. Nagy a munkanélküliség, tömegével érkeznek a bevándorlók. Emiatt eluralkodtak a faji előítéletek. A családok elszegényednek. A bevándorlóknak, a külföldről érkezeteknek nincsen elégséges nyelvtudásuk. Emiatt sajtóból, rádióból nem rendelkeznek kellő tájékoztatással. A munkahelyeken gyakoriak a túlóráztatások, amelyeket gyakran meg sem fizetnek. A női munkát alábecsülik, kevesebbet keresnek. Gyakran foglalkoztatnak lényegesen kevesebb bérért gyermekeket. A munkások a kizsákmányolásukkal szemben megpróbálnak valamit tenni. Kiszolgáltatottak, mert nincsen sem joguk, sem módjuk a művelődésre. A pszihológiai leterheltség, az öntudat hiánya, a kiszolgáltatottság, a kitaszítottság nyomorítja meg életüket. Szenvednek a kábítószertől, a nőknek pedig megváltozott a helyzete és szerepe a családban. Az ifjúság ideálok nélkül, értelmetlen és üres életet él. A gyermekeket a nők egyedül nevelik, nekik sincs megfelelő munkájuk, csak nyomor és éhezés vár rájuk. A család a maga régi formájában végképpen megszűnt létezni. Az élet pörölycsapásai szétzúzták a régi struktúrákat. Hiányzik az emberhez méltó lakás, a tanulásra nincsen lehetőség, idegbetegségek, és az agresszivitás gyötri őket. Az egyháznak, a mozgalmaknak és a munkáspasztortációnak a legfőbb feladata ezek között a körülmények között a felebaráti szeretet gyakorlása, a segítés.

 

   Mindent összefoglalva, célunk az, hogy az emberért mindent megtegyünk. Meg kell szüntetnünk minden olyan feszültségforrást, amely családi és munkahelyi jelenlétüket terheli, zavarja, megrontja.

Azokat kell felkarolnunk, akik elvesztették bizalmukat a társadalomban, és abból menekülni akarnak.

 

   Akiket legyengített a fatalizmus, azokat, akiket bűvkörébe akar vonni a konzumtársadalom, amely számukra a boldogságot ígéri, de megadni sosem lesz képes. Nehéz a feladat, amire vállalkozunk, hiszen a családokat széttördeli az osztott munkaidő, amikor mindenki más-más időben kell, hogy munkába járjon, s szinte nem is láthatják egymást hétszámra. Ha találkoznak, akkor pedig állandóak a civakodások. Nagy kérdés: Hol tanulják meg ezek a szerencsétlenek, hogy el kell viselniük egymást. Azt, hogy a férfiak ne a kocsmában keressenek menedéket a fenyegető családi viszályok, a munkahelyi torzsalkodások levezetésére. Nálunk, köztünk, tőlünk és velünk kell megtanulniuk, hogy a legnagyobb értékeink között ott kell lennie :

 

a közösségi és egyéni értékeknek

igazságosságnak, toleranciának és szolidaritásnak

becsületnek, szorgalomnak és a hűségnek

 

   A mi egyetlen menedékünk a katolikus munkásszervezet, ahol egymással egymásért egymás között dolgozunk, együtt cselekszünk, szervezzük a magunk érdekvédelmét. Ez az a hely, amely a legfontosabb valamennyiünk számára.

 

Azt akarjuk, hogy az egyház legyen a mi zászlóvivőnk !

Nyissa fel a szemét azoknak, akik rosszul látnak !

Mutasson rá a mindennapos, gyötrő gondjaink valós okaira !

Segítsen érvényre jutni az emberi jogokat !

 

   A püspökök konferenciái is foglalkozzanak a gondjainkkal és adjanak gyakorlati tanácsokat. Bátorítsák a munkásokat, hogy az őket megillető szervezkedési jogaikkal élve tömörítsék soraikat, és közös erővel harcoljanak életük jobbításáért.

 

   Ültessék közös tárgyalóasztalhoz a munkaadókat és a munkavállalókat azon az alapon, hogy valamennyien ugyanannak az emberi méltóságnak birtokosai.

 

   Vesse harcba az egyház a maga felbecsülhetetlen erkölcsi tekintélyét és méltóságát, hogy az igazságosság az élet minden területén érvényre juthasson.

 

   Erősítse meg bennünk a reményt, hogy a technikai haladás mellett erősödni fog az erkölcsi megalapozottság és a szolidaritás.

 

   A mi mozgalmaink lényeges szerkezeti változásokat hoznak a munkások életébe. Eredményeink és munkánk biztos bázisai a szociális és kulturális tevékenység, amellyel a kisemmizetteket támogatjuk.

 

A spanyol küldött beszédét kiscsoportos beszélgetések követték. Itt vitattuk meg mindazt, amit ki-ki még hozzátenni kívánt az elhangzottakhoz.

 

    Rövid kávészünet után került sor Marc Maeschall filozófus, gazdasági szakértő, teológus, a Haiti-i egyetem tanárának előadására, aki egyébként a belga CNRS (A Tudományos Kutatás Nemzeti Központja) munkatársa.

 

 

 

 

 GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI SZEMPONTBÓL, MILYEN SZEREPE VAN A MUNKÁNAK ?

 

   A francia nyelvű előadás először rövid áttekintést adott a jelenlegi állapotokról. Az öregek kifelé, a fiatalság befelé tart a munkavilágába. Vannak, akik előnyugdíjjal, akár már 51 évesen is kiléptek belőle. Mások darabbérben, teljesítményüknek függvényében kapják meg a bérüket, mások átlagot, pausálét kapnak. A legfontosabb tény azonban az, hogy a kapitalizmus alapjaiban változtatta meg a munkavilágát. A munkás számos feladatát átvette a gép, a motor. Előtérbekerült a vásárlói szemlélet, a konzum társadalom gondolata. Új jelenségként megjelent az eladósodás. A munkások nem keresnek annyit, amennyi lehetővé tenné számukra az emberhez méltó életet. Alakulóban van a tömegek konzum társadalma (Massen-konsum). S vajon mik is ennek az új rendnek a hajtórugói ? Két lehetőség is mutatkozik

 

1./   A nagyobb munkalehetőség, több ember foglalkoztatása.

 

2./   Megváltozott a munkavállalók mentalitása. Nem a szociális biztonságban való jelenlét, hanem az egyre növekvő igények kielégítése lett fontos.

 

   Századunk a CONSUETUDO CONSUUM (a folyamatos vásárlás ) szokásának, a SOFTWARE, többnyire számítógépes programokkal előállított termékek kora.

 

   Sajátságosak a személyiség megnyilatkozásának megváltozásai. Többé már nem jellemző a léleknélküli, sorozatban végzett munka, hanem olyan minőségi individualizmus van kialakulóban, amely lényegesen nagyobb elvárásokat támaszt az egyénnel szemben.

 

   A computeres munka odahaza, az otthon kényelmes körülményei között is elvégezhető. Mindezt a csúcstechnológia teremtette meg. A computerrel lehet játszani, folytathatunk továbbképzést, tanulhatunk nyelveket, telefonálhatunk, küldhetünk faxokat. Mindez nem a hagyományos fejlesztés eredménye, hanem az elektronikus adatfeldolgozás egyik terméke. Ráadásul ez nem utópia, mindenki számára elérhető. Új szociális szisztémát teremtett, s ezzel a jelenséggel naponta a munkahelyeinken is találkozhatunk. Segítségével a nagy nyugati kereskedelmi szervezet a WHO képes lesz stabilizálni a gazdasági biztonságot. Vissza tudja majd fejleszteni a nagyarányú munkanélküliséget. A hagyományos érdekvédelmi szervezetek átalakulnak tanácsadókká, mert a társadalomban meglevő ellentmondások kioltják egymást.

 

   A második lépésben pedig fokozottan érvényre kell juttatni a : "LÁSS - ITÉLJ - CSELEKEDJ ! -módszerét, ebből is leginkább az utolsót, a CSELEKEDJ-et. Ez a kiemelten is legjelentősebb tennivaló. Meg kell keresni a gyökeret, ahonnan mindez kisugárzott.  Hogyan is alakult ki ez a sajátos helyzet ? Véleményem szerint egyik oldalon állnak az érintettek, a másik oldalon pedig a végrehajtó hatalom, az állam. Minden eddig alkalmazott módszernek vége. Teljesen új struktúrákra (szerkezetekre) van szükség, mivel a régiek már képtelenek betölteni feladataikat. Participativ struktúrát kell kialakítani. A kibontakozó, jóléti társadalom alapvetően új elvárásokat támaszt. Ebben ismét előretörnek a jobboldali, radikális nézetek.

 

   Megváltozik az állam eddigi szerepe. Hogy ezt jobban értsük, lecsökken az eddig olyan erős nemzeti tudat és a munkások harcában megszűnik a hagyományos szakszervezeti tevékenység. Humanitárius szemlélet lesz uralkodóvá az azonos körülmények között élők soraiban. A mindenütt eluralkodó demokratizmus akadályozni fogja, hogy a régi rendszer visszatérhessen. Szerintem az egyházon belül a vitákban a vélemények igen megoszlanak a liberalizmust és a szocializmust illetően, pedig ahogy a zsinat is kifejtette, nincsen harmadik út. Hiába is keressük, mert olyan nincsen. VI. Pál " Populorum progressio "-ból kicseng egyfajta félelem a soron következő változások miatt.

 

   Ott lebegnek a szemünk előtt az apokaliptikus képek: jön a szörny, amely felfal mindent. És itt nem segít semmiféle elmélet, itt az effektiv cselekvés a fontosabb. Ki kell tehát lépni a participativ létről a csoda formájára, vagyis a tettekre. Meg kell keresnünk a politikai bekapcsolódás lehetőségeit.

 

   A leadership (szószerint: vezérhajó) elve elégedetlenséget takar. Megoldásra vár az asszonyok, az öregek, a fiatalok gondjai. Az üzemen belüli konfliktusok, pl. amikor a legjobban fizetett munkások kiszorulnak a közösségből. Az élet mindenütt produkálja ezeket a kitaszító megkülönböztetéseket. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy mondjuk ki, mi az, ami elviselhetetlen ? Mit kell sürgősen megváltoztatnunk ? Ugyanakkor rendkívüli fontossága van a munkaadókkal szemben követett stratégia helyes megválasztásának is.

 

    Hozzászólások: Nem voltam felkészülve erre az elmélyült társadalom-politikai elemzésre, amely az előadásból elénk tárult. Milyen is lesz a holnap társadalma, és azon belül, milyen szerepe lesz a katolikus-szociális mozgalmaknak? Éppen ezért nagyon elgondolkodtatott. Tömegével támadtak bennem a felvetettek nyomán új kérdések. Nem szeretném most az időt húzni ezek felsorolásával, de egyet megemlítenék. Mit ért az előadó szabadidő-kultúra alatt ?

 

   Problémáim vannak az utolsó hármas feladattal kapcsolatosan (láss-itélj-cselekedj). Kérem ismételje meg röviden.

 

   Az előadó utolsó hármas opciójának megismétlését kérem én is.

 

Válasz.: Jean Cloude kérdésére szeretném elmondani, hogy a teljes munkaellátottság bizony nem egy megoldott és igen nehéz kérdés. Ugyanakkor jegyezzük meg, hogy a politikusok nem tudnak megoldani sem munka, sem pedig lakásgondokat. Sokkal fontosabbnak tűnik a környezetünk védelme. A munkával kapcsolatosan is teljesen új definíciókra van szükség.

 

   Újabb kérdések özöne következett.: Nagy gondunk kötődik a munkaidőhöz és a szabadidőhöz. Mindkét tevékenységet alaposan el kellene mélyíteni. Növelni kellene a személyiségtudatot, az identitást.

 

   Az eljárások különbözősége abból adódik, hogy a munkások nem egyformák. - A szociális mozgalmaknak ki kell alakítaniuk a maguk teljesen új arculatát, és azokat ki kell szélesíteniük. Ezek közé sorolnám az előnyugdíjat, a női nyugdíjat, az új tipusú szociális szerződéseket.

 

   Kérem, ne tekintsük a kiközösítetteket csupán áldozatnak ! Beszéljen arról, hogyan tudnák ők magukat megszervezni, hogy hallathassák a hangjukat, hogy olyan szervezett tömeggé váljanak, akik a harcba eséllyel indulhatnak ?

 

Válasz.: Szociális krízisről beszéltem, s ez nem korlátozódik csupán a kirekesztettekre, de például a női munkára is. Jelenleg az a jellemző, hogy akik kirekesztettek, azok atomizálódnak. Ugyanakkor vannak ma is olyan szociális mozgalmak, amelyek eredményesen tevékenykednek. Azonban nekik is gyökerében új tevékenységi formákat, struktúrákat kell felvenniük. Mindenekelőtt a kulturális és szociális tevékenységükben, radikális változásokat szorgalmazva. A legnagyobb gond mindeközben az, hogy kevés a lehetőségünk az erők akkumulálására, hogy kellően erősíthessék a velük szemben kifejtett ellenállást. Tény, hogy jelenleg ezek a mozgalmak kisebbségben vannak.

 

   A délután folyamán a délelőtti előadásról folytattunk kiscsoportos további véleménycserét. Itt ismertem meg Marta Kosikova-t. Ő kb. 30 éves pedagógusnő, az egyik pozsonyi szakmunkástanuló internátus nevelője. Szlovákia nevében érkezett, s egyben a brüsszeli székhelyű JOCI, munkásifjú szervezet megbízott képviselőjeként szerepel.  A többi társak hozzászólásai közül kitűnt egy linzi Betriebsseelsorger (üzemi káplán), aki marxista definiciókkal alátámasztott érvelésével kétségbevonta az egyház szociális tanításának értékét. "Csak nagy duma van, de nincsen mögötte semmi." Ez volt a véleménye. Ő különben kétkezi munkás, lakatos volt, mielőtt a paphivatást választotta.

 

   Ezt követően az egyes vitacsoportok megbízott képviselői a teljes hallgatóság előtt tartottak összefoglaló értékelést a kiscsoportokban elhangzottakról.

 

   Délután még mindig Marc Maeschall beszélt, mert az előadása rendkívüli érdeklődést és vitát gerjesztett. Ismételten kiemelte a computerek fontosságát a jövő társadalom képének alakításában, s azt, hogy ennek a technikának az egyház életében is jelentős a szerepe.

 

   Tény, hogy a kérdés kibontásában számos ellentmondás jelentkezett. Vajon van-e más mód a gondok kezelésére, illetve orvoslására ? Végső célunk a közös európai kultúra kialakítása és elterjesztése. Az előadó számára ez a közös kultúra nem - egy meg egy - , nem matematika, nem összeadás. Olyan kultúráról van szó, amely európai és közös. Ehhez teljesen új definíciókra van szükség. Nem mondhatom azt, hogy egyik oldalon jelentkezik majd a plusz, a másikon pedig csak a termelés. Fontos, hogy a munka értékének ne a pluszt tartsuk. Hiszen a munka sohasem volt csupán alkotói tevékenység. Mint ahogyan sohasem volt csupán a megélhetés, vagy az időtöltés eszköze. Mert nézzük meg vajon mit is jelent a munka a postinduvidiális társadalomban ? A ma embere számára sokkal fontosabb a személyes kapcsolat annál, hogy az élettelen, a nyersanyagból valami értékesebbet alkosson. A munka a közösségi tevékenység egyfajta megnyilvánulása. Tehát itt elsősorban nem a konzumról van szó.  Amit pedig a katolikus egyházról és a konfliktusról mondtam, az könnyen meghatározható a katolikus szociális tanításból. Fontos a hierarchia tanúságtétele, vajon a püspökkari konferenciák milyen álláspontot foglalnak el ebben a kérdésben? Alaposan meg kell tehát gondolni, hogy mi keresztények, akik odatartozunk az egyetemes emberi társadalomhoz, vajon mi hogyan éljük meg ezeket a tanításokat ? A hivatalos egyház a maga struktúrájának kereteiben hirdeti a maga szociális elveit, de ezek egyelőre, a megfelelő gyakorlati következmények elmaradása miatt rendre csak elméleti síkon mozognak. XXIII János mondja :" a tanítás dolga a tanítóké." Én, mint keresztény emellett azt gondolom, hogy az elméleti szakembereknek folytonosan szem előtt kell tartaniuk, hogy az elméletnek mindig oda kell kötődnie a gyakorlathoz is. Ha pedig a hierarchiát is szóbahoztam, meg kell mondanom, hogy hogyan jelentkezik az igazságosság a hierarchián belül. Hosszabb ideig dolgoztam ezen a téren és elmondhatom, hogy rengeteg olyan dolgot tapasztaltam, ami számunkra elfogadhatatlan. Sajnos ezekben az esetekben nem adtak helyet a tiltakozásainknak. A válaszuk minden esetben az volt, hogy mindig azok kiabálnak, akik a problémát éppen maguk idézik elő.

 

   A hozzászólások szakadatlan követik egymást. Egy holland azt fejtegeti, hogy milyen személyiség károsító hatása van a számítógépes adatfeldolgozásnak.

 

   Egy olasz arra szeretne választ kapni, vajon van-e valami remény a kapitalizmus és a kizsákmányolt munkás közötti ellentétek feloldására ?

Egy francia küldöttnő arról beszél, Fontos, hogy lépéseket tegyünk a közös kultúránk érdekében. Ezen a téren a legnagyobbak a gondok, mert a fiatalok nem találnak hangot az idősekkel, sem a bevándorlók az őshonosokkal, stb. Ezt mindenkinek, látnia kell, aki munkáspasztorációs területen tevékenykedik. A közös kultúra megteremtésének minden lehetséges módját gondosan kutatnunk kell.

 

   Nem elég, ha újabb munkahelyeket teremtünk, de gondolnunk kell a holnap elvárásaira is.

 

   Egy osztrák üzemi lelkész arról beszél, hogy sokan az egyházban a gondokat még mindig a régi módon kezelik, gyógyításukat a régi módszerekkel remélik. A jó megoldás a participáció (részvétel) lenne, vagyis ha a nép is szót kapna az egyházon belül. Itt a nőkre is gondol, - mondta.

 

   Egy spanyol küldött azt kérdi,-"Vajon nem valami egészen más világról beszélünk ? Gondoljátok, hogy mi dél-Európában ugyanúgy beszélünk, gondolkodunk, ugyanúgy élünk, mint ti ? Azt természetesen értem, hogy új világot kell építenünk. Azt is, hogy ehhez egy új kultúra tartozik. Az a véleményem, hogy ehhez nekünk is lenne hozzátennivalónk, mert valamit mi is adtunk Európának."

 

   A sok vitával tarkított nap közös, esti misével ért véget. A misét franciául mondták, de helyet kaptak valamennyi nemzet képviselői a könyörgések elmondásában és az énekbetétekben.

 

Április 11 péntek, a tanácskozások második napja.

 

 A közös reggeli imát franciául mondjuk. Az antifonát közösen énekeljük :Allelúja, allelúja, "Jésu est vivant" "Jézus él !" (ezt kétszer is elismételjük)  Az evangélium szövege a Jézus harmadik megjelenése a feltámadást követően, amikor a halászok nem ismerik fel, aztán velük eszik.(Jn. 21, 4-18.) Előbb a csodálatos halfogás története. András ismeri fel őt, és akkor Péter beveti magát a vízbe és hozzásiet. Együtt étkezik a tanítványokkal. Végül Pétert megbízza, hogy vezesse a nyájat.

A könyörgéseket Annemarie Chassot mondja el.

 

   A reggeli gyűlés megkezdése előtt svájci küldött foglalja össze az előző napi viták anyagát.

 

   P. Germar Pawelez OP, a német mozgalom, a KAB. praezese kér szót. Felteszi a kérdést, vajon hogyan érezzük magunkat, ha olyan szituációba kerülünk, mint előző nap, amikor élesen különböző vélemények voltak hallhatóak ? Mit ír a szentírás ? Mit mond a közösségi életről ? Mire ösztönöz, arra hogy bíráljunk, vagy arra, hogy dolgozzunk ? Melyek azok a szentírási részek, amelyek különösen idevágnak ? Ezek hogyan lehetnek segítségére a nyomorgóknak ? Mit mond azoknak, akik sorsukat meg akarják változtatni ? - A szavait hosszú csend, hallgatás követte. Aztán következett Luis Briones Gomez az Andaluzia-i Cordobából. Ô Sevillában kánonjogot tanított az egyetemen. Jelenleg munkáspasztorációt végez, elsősorban munkásfiatalokkal foglalkozik. 

 

 

A TEOLÓGIA ÉS A MUNKAVILÁGÁBAN JELENTKEZŐ PROBLÉMÁK

 

   Az előző előadásban hallhattunk a reáliásokról, arról, hogy milyen veszélyek fenyegetnek bennünket gazdasági téren, mert az tény, hogy valamennyien egyfajta gazdasági válságban élünk. A neoliberalizmus kapitalistái dobnak oda bennünket áldozatul a maguk hasznára. Felmerül tehát azonnal a kérdés, vajon az egyház képes-e változtatni ezen az állapoton ? Itt tehát az individualizmus megváltoztatása a feladat, amelyet csak és kizárólag a participációval lehet megvalósítani.

 

Mi emberek mindig és mindent a magunk saját szemszögéből nézünk. Ez azt jelenti, hogy nincsen semmiféle gazdasági szervezet elfogultság nélkül. Beszéljünk néhány szót a gazdaságról. Sokan próbálják a gazdaságtudományt, mint valami semlegest beállítani. Pedig a társadalom valamennyi rétege csakis a maga érdekeinek szemüvegén át szemléli azt. Így vagyunk még mi magunk is, mert mi például mindent az Isten szemszögén át nézünk.

 

   Tegyünk fel indulóban néhány kérdést :  Milyen szemszögből folytatjuk vizsgálódásainkat ?

 

                        Mi a mi meggyőződésünk és mi a realitás ?

 

                        Mi lenne szerintünk a helyes metódus ?

 

   A hívő, mint már említettem, az Isten szemszögéből szemléli az őt körülvevő világot. Az Isten pedig a maga végtelen szeretetével fordul az emberhez. A biblia kizárólag ezt a szemléletet tükrözi, sugározza (az Isten szeretetének jó hírét ) Emlékszünk, hogyan beszél Máté a pásztornélküli nyájról? Van Cordobának egy igen kellemes, szép lakónegyede. Griant-nak hívják. Gyakran és szívesen jártam oda, mert olyan kedves, szép negyed, tele szebbnél szebb villákkal, palotákkal. Egy ideje azonban egyáltalán nem járok oda, mert rájöttem, hogy akik ott laknak, azok egy egységes tömböt alkotnak azokkal szemben, akik a városban, a szegénynegyedekben, a nyomortanyákon laknak. Ezeknek a szép házaknak azok a tulajdonosai, akik valami igazságtalanság révén jutottak hozzá a széphez. Mi európaiak tehát nem gyönyörködhetünk a szépségben, ha ugyanakkor nem tekintünk mögé, és nem akarjuk meglátni az igazságtalanságot, amely ennek a sok szépnek a világrászülője.

 

   Hajlamosak vagyunk csak a szépet nézni, és nem akarjuk tudomásul venni, hogy a szépség mögött ott az a realitás, ami igazságtalanságot szül. Pedig, ha a reális szemléletet alkalmazzuk, akkor tulajdonképpen az Isten szemével nézzük a világot. Mert Istene van a természetnek, az emberi termelésnek, a gazdaságnak. Ezért aztán ha valamivel foglalkozni akarunk, le kell szállnunk a szubsztanciára. A realitásban lelhetünk rá igazán az istengyermekségünkre. Amikor Cardijn azt a meglepő kifejezést használja, hogy egy-egy munkásfiatal élete értékesebb, mint a világ minden aranya együttvéve, akkor vajon te ezt elhiszed-e neki? Gondolkoztál már azon, hogy az Isten tervében, az ő országában mi is az, hogy gazdag? Jézus az Atya akaratának a megvalósítására jött el közénk. Ezért mondjuk, mi másként értelmezzük az Isten családját. A biblia bírvágyról, pénzvágyról, hatalomvágyról beszél. A szociális világ alapja a pénz, a hatalom, a szociális elkötelezettség. Ha a világot ilyen szemüvegen át tekintjük, akkor máris a kezünkben van a megoldás kulcsa. A mi feladatunk a valóság, a realitás megvalósítása, vagyis az Isten tervének kialakítása a történelem folyamán. Figyeld meg, ha kavicsot dobsz a vízbe, akkor az hullámokat vet. Ha leszállsz a víz színére, és úgy szemléled ezeket a hullámokat, csak azt láthatod, hogy előtted a felület mozgásba jött. Emelkedsz, vagy süllyedsz vele te magad is, egyre magasabbra, vagy mélyebbre, de azt már nem veszed észre, hogy ezzel egyidejűleg indukálódik egy másfajta mozgás is, egy előre haladás.

 

   A bűnöket nevezzük mindig a nevükön! Az Isten országát a Teremtő már itt a földön elkezdi kialakítani.

 

Február 26.-án, Andalúzia nemzeti ünnepén, a spanyol JOC nagy tüntetést szevezett, és felvonult. Együtt imádkoztunk, és azt hirdettük, hogy az Úr mindenkinek, egyaránt asztalt terített. Ő ott van velünk és közöttünk. Különösen ott, ahol problémák, gondok mutatkoznak, mert ő a problémák embere, nem a békességé, nem a lanyha beletörődésé. Hiszen ő sohasem volt a békesség embere, sokkal inkább a konfliktusok személyisége. Példát is mutatott valamennyiünknek a személyes szegénységével.  

 

   Az előadás lényegileg itt véget ért és megindult a hozzászólások áradata. Azok a radikális szemléletűek, akik oly mohón itták tegnap a komputeres jövő felvázolásának gondolatait, amely megoldásokat villantott fel az igazi, nagy társadalmi gondok gyors és igazságos megoldására, most csalódottan kérdezgették egymást, vajon ez teljes visszakozást jelent a tegnapi tervekkel szemben? Értetlenül szemlélték a teológiai megközelítést, mert ők egy olyan Krisztust vártak, aki helyreállítja majd nekik Izrael országát. Pedig Jézus nem ezt ígérte a tanítványoknak és a hallgatóságának. Tehát tele voltak olyan kritériumokkal, amelyek csupán utópiák.

 

   Az elhangzó kérdések is sorra ezt firtatták, mi történik majd akkor a kitaszítottakkal, a nyomorultakkal, az élet peremére sodródott páriákkal, mi az, hogy a többi csak álom és utópia ?

 

   Az előadó válasza az utópiával kapcsolatosan csak annyi, hogy minden terv, ami csupán terv maradt, az utópia.

 

   A délelőtt és a délután jelentős része ismét az elhangzottak kiscsoportos kiértékelésével telt, nagy viták közepette. Itt már odáig jutottunk, hogy a hollandok azt javasolták, hogy ideje lenne már átírni az egész evangéliumot a huszadik századra alkalmazva annak minden gyakorlati tanácsát. Meg kellett kérdeznem az egyiket, vajon a szentírást nem kell Isten szavának tekintenünk ? Gúnyosan felnevetett és azt mondta, hogy az egész egy csalás, hiszen 500 évvel Krisztus után írták az evangéliumokat. Erre csak annyit feleltem, hogy János evangélista azt írta le, amit Jézustól magától hallott, amit Jézussal megtörténni láthatott. Érthetetlen volt számomra a sok halandzsa, rosszindulatú és ostoba megjegyzés, maga az a szándék, hogy valami forradalmi nagy elszámoltatást akarnak és támadni mindent és mindenkit, aki nem tart velük a zúgolódásban.

 

   A délutáni vita hosszan folyt. Az előadó viszontválaszára csak az esti órákban kerülhetett sor. Miután meghallgatta valamennyi vitacsoport véleményét, ezeket mondta: Érzése szerint az elmondottakat bírálók megkísérelték kijátszani egymás ellen a tegnapi és a mai előadás mondanivalóját. A teológiai felfogást mindenképpen támadták, és rásütötték, hogy az egy jellegzetesen spanyol felfogás. Véleményük abban csúcsosodott ki, hogy a lehető leggyorsabban fel kell számolni a jelenlegi hierarchikus rendet. Sajátosan marxista ízű frazeológiáik, minduntalan a régi pártszemináriumok hangvételére emlékeztettek és nem értettem, miért csak érintőlegesen beszélnek a szociális enciklikákról? Miért kacsintanak össze közben gúnyosan és mondogatják, nem passzol a szó és a tett. Éppen ők teszik ezt, akiknek az lenne feladata, hogy az elméletet átültessék a gyakorlatba. Nyilvánvaló, hogy kritikájukkal az útmutató enciklikákat támadták, még ha ezt nem is mondták ki. Az én véleményem szerint a spanyol teológus, aki hosszú évek óta a spanyol munkásfiatalok között folytat gyakorlati kutatómunkát, a dolgot igen helyesen fogta meg. Értelmes képet festett elénk, amikor kiemelte az Isten tervének, Jézus tanításának elsőbbségét. Ez az a tanítás, amely szabaddá, és ami még ennél is fontosabb, egyenlővé tesz bennünket mindenféle megkülönböztetés nélkül. Csak akkor lesz szociális béke és igazság, ha előbb eggyé válunk Krisztusban, tagjai leszünk a szó legnemesebb értelmében az Isten népének.     

 

A realitás:            AZ ISTENORSZÁGA 

Az utópia:           A HIT ÉS A KERESZTÉNY ÉRTÉKEK NÉLKÜL MEGVALÓSÍTHATÓ - IGAZSÁGOS TÁRSADALOM.

 

   Este ismét szentmisével zártuk a napot. Ez alkalommal a spanyol püspök celebrálta a misét. Gyönyörűek voltak az énekek, a könyörgések. A vacsora után pedig vidám táncmulatságban oldódott fel mindaz a sok vita és izgalom, ami az előadásokat követte. Francia és spanyol néptáncokat jártak, amit ott a helyszínen tanítottak be a táncolóknak.

 

   Szombaton reggel ismét közös reggeli ima volt. Most a németek vezették a könyörgéseket. Egész délelőtt heves viták folytak a jövő terveit illetően. Délben korán volt az ebéd, majd előállt egy hatalmas, emeletes autóbusz és az egész délutánt kitöltő, városnéző kirándulás következett Passauba. A sok látnivaló és remek hangulat helyrehozta a társaságot. Este a szomszédos Morvaországból jött népi zenekar dudával, klarinéttal, hegedűvel, bőgővel és vidám éneklésbe fogtak, majd táncoltak.

 

   Mikor a városnézésről visszaérkeztünk, véleménymondás címen szót kaptam a közgyűlésen. A felszólítás meglepetésszerűen ért. Rögtönöznöm kellett. Végül is sikerrel szerepeltem. Este tíz órára az olaszok meghívtak a küldöttség paptagjának a szobájában, ahol szentmisét tartottak. Náluk ugyanis vasárnap országos választások voltak. Emiatt hajnalban indulniuk kellett haza és nem várhatták meg a záróünnepséget. Így csatlakoztam oda nyolcadikként hozzájuk. Megható, szép misénk volt, itt vettem búcsút olasz barátaimtól.

 

   A szombat esti vacsorát követően, a szomszédos Morvaországból egy népi zenekar szórakoztatott bennünket dudával, klarinéttal, bőgővel, hegedűvel, vidám nótaszóval és tánccal. A mulatság a késő esti órákig tartott.

 

   Vasárnap reggel ismét közös tanácskozással folytatódott a program. A tervezett közös, zárónyilatkozat azonban sehogyan sem akart megszületni. A már elutazott küldöttek, főként az olaszok hiányzása miatt megcsappant az egyik nézeten levők száma és a radikális megoldások hívei hangoskodásukkal akarták kierőszakolni a maguk már jóval korábban megszerkesztett zárónyilatkozatának elfogadását. A gyűlés félbeszakadt, a tanácskozás szűk körű elnöksége tanácskozásra vonult vissza azzal, hogy új nyilatkozatot készítenek, és ezt terjesztik majd elő elfogadásra.  Végül is a terv már ott, a szűkebb bizottságban megbukott. Így azzal zártuk le a kolloquiumot, hogy egy későbbi időpontban a grémium ismét összeül, hogy a közös nyilatkozatot megfogalmazza. A spanyol munkások püspöke vállalta a vasárnapi zárómisét. Ott felolvasták a passaui püspök köszöntő levelét. Korán volt az ebéd, majd sorra útnak eredtek a küldöttek. Számosan távoztak saját gépkocsival, de voltak, akiket autóbuszok vittek a vasútállomásra. Engem a spanyolokkal együtt vittek Linzbe. A spanyolok a repülőtérre vezető úton végig énekeltek. Remek hangulat volt. A repülőtéren nagy éljenzéssel búcsúztattak, Magyarországot köszöntötték. A püspök átölelt, megcsókolt. Megható volt a szeretetük, amelyet még csak fokozott, hogy a korábbi tanácskozások során gyakran megmutatkozott, mennyire közös nézeteket vallunk. Megérkezve a linzi pályaudvarra, autóbusszal utaztam tovább Mistelbergbe, Nagy László marianista atyához, aki a háború alatt és azt követően évekig tanoncotthon-vezetőnk volt Budapesten.

 

   A számomra rendkívüli élményt nyújtó tanácskozások során nem csak az itt ismertetett feljegyzéseket készítettem, de igen sok küldöttel kerültem baráti kapcsolatba. Tárgyaltam a német, olasz svájci, luxemburgi és a szlovák küldöttekkel, sokat vitatkoztam, illetve örültem, amikor hasonló szemléletűekkel találkoztam. Rendkívül jó benyomást keltettek a francia, az olasz és a spanyol küldöttek, akik határozott és egységes álláspontot képviseltek. A németeknek nem volt közös koncepciójuk, inkább érdeklődő figyelemmel kisérték a tanácskozást. Hazaérkezve a kolloquiumon készített, kb. háromnegyed-órás videofelvételemet átjátszottam nagy kazettára, majd odaültem a felvevőkamerám elé, és hosszú kommentárt mondtam a tapasztaltakkal kapcsolatosan. Ezt is átjátszottam a nagy kazettára és postán elküldtem Kölnbe, Germar Paweletz OP, praesesnek, a német KAB vezetőjének. A véleményemben kihangsúlyoztam, hogy korfoduló előtt állunk, amikor világok dőlnek és épülnek. Ez az új világ számos áldozatot kíván. Akik haladó nézeteket hangoztattak, tulajdonképpen konzervatív álláspontot védtek. Megszokták a maguk korábbi polgári jólétét, és nem akarták meghozni az áldozat rájuk eső részét. Az elmúlt ötven év alatt egyfajta jóléti társadalmat élveztek. Most ennek bukását siratták, és nem értették, milyen címen követelünk mi, az ötven évig rabságban élők nagyobb kenyeret. Ők sírtak éhezésről, miközben a gazdagon terített svédasztalok mellett degeszre ették magukat olyan ételekkel, amelyekről mi legfeljebb álmodhatunk. Naponta jókat söröztek, s nekem eszembe jutott, hogy hónapszám csak zsíroskenyér a reggelim, sört meg legfeljebb a születésnapomon, egy évben egyszer ha ihatom. Én nem panaszkodtam, annál értetlenebbül álltam az ő siránkozásaik előtt. Valószínű, hogy a kolloquium spanyol teológus előadójának a mondanivalója volt az, ami számomra a leghatásosabb volt. A végső cél a lényeges, az Isten előtt valamennyien egyforma eséllyel indulunk és nem az a fontos, hogy ki hogyan tud harácsolni, hanem az az örökélet, amelyet Jézus Krisztus hozott el számunkra, keresztáldozata árán. Germar atya levélben köszönte meg a küldeményt és biztosított, hogy a felvételt és a véleményemet továbbadja a hamarosan összeülő grémiumnak.

 

 

*

 

 

 

 

 

 

WEGSCHEID

EUROPAKOLLOQUIUM

 

1995. ápr. 19 – 23.