Belépés

 

 

A természetben-járás módja

1927

 

"Első pillanatra talán nevetségesnek tünik fel, ha a turisták helyes viselkedésének nagy fontosságáról szólunk. De ha azt akarjuk, hogy mindenütt szívesen lássanak bennünket, utunkba akadályokat ne gördítsenek, viszont magát a turistaságot úgy a közvélemény, mint a hatóságok komolyan vegyék és országos érdeknek tekintsék: ehhez mérten is kell viselkednünk.

 

Ezen a téren pedig nap-nap után igen sokat vétkeznek és – sajnos – nagyon nagy az olyan kirándulók száma, kik szabályellenes, turistához nem méltó, lármás, vagy épen kihívó viselkedésükkel közmegbotránkozást okoznak. Ily körülmények között ne csodálkozzunk azon, hogy míg ezelőtt 20–25 évvel mindenütt tárt karokkal fogadták a turistát, ma nemcsak a vadászterületek nagy része van elzárva, de a falu népe sem nézi jó szemmel a kirándulókat.

 

Ennek orvoslására már sok terv merült fel; erről, valamint az ezt célzó törvényektől más helyen írunk részletesebben. Amíg ilyen törvényünk nincs, addig is az egyesületek iparkodjanak a szó valódi értelmében turistákat nevelni, főleg idősebb turistáink pedig minden alkalommal, ha erre ok merül fel, tapintatosan, de erélyesen lépjenek közbe, figyelmeztetvén a rendetlenkedőket arra, hogy helytelen eljárásukkal saját maguknak is kellemetlenségeket okozhatnak, de a turistaság ügyének is árthatnak.

 

A turista már ruházata megválasztásánál ügyeljen arra, hogy ne okozzon kellemetlen benyomást a szemlélőre. Abból, hogy kirándulunk, még nem következik, hogy piszkosan, rongyosan kell járnunk; lehetőleg adjunk mindig valamit a külső csínre is. Vonatkozik ez különösen a nőkre is. A tarka-barka ruhák, feltünő viseletek, kalapunkban hatalmas fácántoll stb., mellyel nevetségessé válunk, mellőzendők.

 

Ha nők mindenáron nadrágban akarnak járni – bár erre alacsonyabb hegyeink között rendszerint semmi szükség sincs –, vegyék magukra idejében ismét az ízlésesebb szoknyát, mielőtt lakott helyre érnek. Néhány év óta túraközben is divatossá vált a kétségen kívül egészséges napfürdőzés. Ha az ilyen napfürdőzők tulajdonképen nem is nyujtanak más látványt, mint a zátonyfürdőkön megszokott fürdőző közönség, a helyzet mégis más és némelyeket megbotránkoztathat; ezért csak kevésbbé járt helyeken gyakoroljuk. Egyesületi jelvényünket tűzzük ki, hogy egyrészt megismerjük az egy egyesületbe tartozókat, másrészt az erdészeti személyzettel stb. szemben jelezzük egyesületbe tartozó, fegyelmezett turista-voltunkat. De ha netán 6–8 egyesület tagja volnánk, nem szükséges kalapunkon vagy ruhánkon egész jelvény-gyüjteményt hordanunk. Ha kirándulásunkról virágcsokrot viszünk haza, legyünk ebben is mértékletesek.

 

Falvakban, községekben ne képzeljük azt, hogy az esetleges gyalogjáró kizárólag a mi részünkre készült és a bennlakó köteles a kocsiútra kitérni. Esetleges köszönést fogadjunk és viszonozzunk szívesen, de nem leereszkedően. A szembejövő tehéncsordának, sertéseknek, libáknak stb. inkább térjünk ki, semhogy azokat szétriasszuk és így kellemetlenséget okozzunk. Soha, semmi körülmények között, ne tépjünk gyümölcsöt a fákról, akkor sem, ha azt hisszük, hogy senki sem figyel reánk. Kutakból vizet csak engedéllyel vegyünk és vigyázzunk, hogy a kutat el ne rontsuk. Senki se gúnyolja a nép egészséges hitét és szokásait és senki se akarja őket mint hivatlan próféta "megjavítani". Aki ezt teszi, vagy jellemtelen, vagy ostoba és könnyen megjárhatja.

A szántóföldeken sohase tapossuk le a vetést, hogy útunkon rövidítsünk; ha mégis néha út nélkül kell átvágnunk, keressük ki az ugar-területeket.

 

Mezőkön figyeljünk esetleges tilalmi táblákra.

 

Réteken, főleg kaszálás előtt, ne tapossuk le a füvet; járjunk libasorban, hogy lehetőleg kevés kárt okozzunk.

Az erdőben az utakról – különösen fiatal ültetvények között – szükség nélkül ne térjünk le és vadászterületeken csak a jelzett utakat használjuk. Tilos területeken engedély nélkül ne járjunk. A vadászatok idején különösen tartsuk ezt szem előtt és pedig saját érdekünkben is, nehogy véletlenségből egy eltévedt golyó kárt tegyen bennünk. A fákat, növényeket kiméljük. A név vagy kezdőbetűk bevésését fák törzsébe csak híres, nagy emberek engedhetik meg maguknak! Kilátók, védőgunyhók stb. ajtajára, falaira nézve ugyanez áll. Semmi körülmények között se lövöldözzünk; a madarakat és fészküket ne bántsuk. Tüzet a lakott helyekhez közeli erdőkben egyáltalában ne rakjunk, a távolabb eső középhegységben stb. csak kellő elővigyázattal. Ezt nem tudjuk eléggé ismételni. A legszigorúbban elitélendő, meggondolatlan, gyerekes szórakozás: lejtőkön köveket alágurítani; sohasem tudhatjuk, alattunk az erdőben nem jár-e valaki.

 

Egyebekben járjunk az erdőben mindig csöndesen. Különösen öreg szálerdőben messze visszhangzik a rendes beszéd is, hangos beszéddel, kiáltozással stb. elűzzük a vadat és magunkat megfosztjuk egy-egy őz vagy szarvas megfigyelésének bájos élvezetétől. De az erdő misztikus hangulatának megrontásával mások élvezetét is zavarjuk. Ha társaságunk valamelyik tagja elmaradt, vagy más okból feltétlenül szükség van jeladásra, úgy előre megbeszélt (lehetőleg madárhangot utánozó) fütty-jeleket használjunk, de semmiesetre se kiáltozzunk. Ahol sok száraz gally fekszik útunkon, lehetőleg ne lépjünk azokra; mert az ágak kellemetlen recsegése messzire felveri az erdő csendjét. Szivarcsutkát stb. ne dobjunk el, részben mert annak szaga elriasztja a vadat másrészt mert száraz időben tűzvészt okozhat.

 

Vadaskertek kerítésének ajtaját ne felejtsük nyitva és gondoljunk arra, hogy kihágások egyrészt a törvény értelmében büntethetők, másrészt azok az erdőbirtokost arra indíthatják, hogy erdejében a járást egészen eltiltsa.

 

Az erdészeti személyzetnek semmi szín alatt se adjunk okot arra, hogy a köteles udvariasságtől eltekinthessen, kívánságra pedig igazoljuk magunkat turista-igazolványunkkal. Ha ellenben jogtalanul akarnak eltiltani bennünket pl. közutak használatától, az adatok (a birtokos és az igazoló erdő-őr neve, útirány stb.) közlésével a turista-szövetség jogügyi bizottsága útján keressünk orvoslást.

 

Forrásoknál mindig gondoljunk arra, hogy mások is jöhetnek még utánunk, kik a forrás vizéből szintén inni akarnak. Ha vizet merítünk olyan forrásból, melynek nincsen csorgója, ne az egész kulacsot merítsük be a vízbe, hanem alumínium poharunk segítségével töltsük meg azt, vigyázva arra, hogy a vizet fel ne zavarjuk. A forrás medencéjében ne hűtsük be kulacsunkat, hanem helyezzük a kulacsot a víz lefolyó árkába. Ha a forrás lombhullás után lombbal van tele, a forrást óvatosan kitisztogathatjuk és pedig egy darabon a lefolyó árkot is, hogy a víz gyorsabban folyjon le és hamarább megtisztuljon.

 

Pihenőhelyünket távozás előtt hozzuk mindig rendbe. Az összes papír-, étel- stb. hulladéhokat szedjük össze, tegyük zsákunkba, vagy összegyűrve jól dugjuk el sűrű bokrakba. Erre különösen nagy gondot fordltsunk! A papírhulladékok a vadat megriasztják, de különben is felette kellemetlen látványt nyujtanak. Ezt sem tudjuk elég gyakran hangoztatni! Igen rossz szokás – és ma költséges is –, ha üvegeket csupa pajkosságból darabokra törünk és másokat kiteszünk annak, hogy az üvegszilánkokon pihenjenek le.

 

Hogy mit ne tegyünk a menedékházakban, erről "A turistaság gyakorlása" című fejezetben írtunk már. Az ilyen menedékházakban félig otthon, félig vendégségben vagyunk. Vigyázzunk tehát mindenre úgy, mintha a miénk volna és viselkedjünk úgy, ahogy vendégségben illik. Távozás előtt írjuk be nevünket a vendégkönyvbe, de "szellemes" megjegyzéseket itt is kerüljünk.

  

Ha idegenek útbaigazítást kérnek, adjunk készséges választ; de ha magunk sem vagyunk biztosak á felől, melyik a helyes út, ne rösteljük ezt bevallani, semhogy hamis útbaigazítást adjunk.

 

Vonaton, hajón megszűnt az erdő varázsa és itt – ha már nem fér belénk – jobban kiengedhetjük hangunkat. De itt is tartsuk szem előtt, hogy a turistaruha sohasem jogosít arra, hogy minden civilizációt félrerúgjunk és minden jókedvünk mellett is legyünk mindig tekintettel másokra. Ilyenkor a szép karének gyönyörködtet, de csak úgy, ha nem énekel egyszerre több társaság mást és mást s ha megválogatják nótáikat. Aki nem tud énekelni, az ne énekeljen. A tárogató, tilinkó stb. szép hangját ilyenkor szintén szívesen hallgatjuk. Ellenben nagyobb hangszert, a hátizsákba el nem helyezhető hegedűt, gitárt stb. sohase vigyünk magunkkal túrára, mert nem vagyunk vándorkomédiások. Kint a szabadban is csak ott énekeljünk, zenéljünk, ahol evvel nem zavarhatunk senkit és főleg nem vadászterületek közelében. Túlhangos viselkedésű társaságok kiteszik magukat annak, hogy a zöld legelőre tavasszal először kihajtott csordával tévesztik őket össze.

 

Kétségbeejtő látvány az a tülekedés, a melynek vasúton vagy hajón a beszállásnál rendszerint tanúi lehetünk. Legyünk itt is fegyelmezettek. A hajón pedig ne foglaljunk le magunknak egyszerre három széket is, amikor másnak egy se jut.

 

Röviden összefoglalva: a turista vagy kiránduló legyen fegyelmezett, csöndes, illedelmes, sohase vétsen a jó ízlés ellen, kerüljön minden feltűnést s ha belép a természet templomába, csöndes áhítattal, alázatos lélekkel tegye ezt, azért, hogy ott megtalálja a Természetet, Istent és jobbik énjét, önmagát. Ha nem ezért megy ki a szabadba, úgy maradjon inkább otthon."