Belépés

 

 

A városi munkásság

 

 

Kérdések és fogalmi problémák

 

  • Paradox módon a téma kevéssé van feldolgozva, annak ellenére, hogy a szocializmus eszmerendszere gyakran hivatkozott erre a rétegre. A marxista ideológia ugyanis korlátozta a kutatást ezen a területen a rendszerváltozás után pedig legfeljebb a munkanélküliséget vizsgálták.
  • A bérmunkás réteg a háború utáni évtizedekben a legnagyobb társadalmi réteggé növekedett, de ez a felmérések szerint nem járt együtt felemelkedéssel, csak proletarizációval.
  • A legfontosabb kérdések: Milyen egyéni és közös alkalmazkodási stratégiák alakultak ki? Mely tényezők befolyásolták a munkásság belső tagozódását? Hogyan változott a munkásság belső tagozódása? Mivel magyarázható, hogy az időszak alatt gyengült a munkásság kohéziója, érdekérvényesítési képessége?
  • A fogalom tisztázása is nehéz. Nem csupán az ipari dolgozókról van szó, hiszen más szektorokban is dolgoztak, ezért inkább a városi munkásság kifejezést kéne használni. Ennek ellentmond azonban, hogy sok munkás faluról ingázott és sokan voltak kétlakiak, tehát mezőgazdasági munkával egészítették ki a jövedelmüket. Emellett zavaró az is, hogy a mezőgazdaságban dolgozó munkásokat (gépészek, stb.) nem vették figyelembe a statisztikák.

A városi munkásság létszámának változásai

·         Nincsenek pontosa adattok, ezért csak következtetni lehet más adatokból.

·         Az iparban, építőiparban, közlekedésben, kereskedelemben dolgozók számának növekedése:

o   1949 és 70 között volt dinamikus.

 

 

1949

1970

Ipar

825ezer

1millió 800ezer

Építőipar

93ezer

370ezer

Közlekedés

153ezer

363ezer

Kereskedelem

263ezer

500ezer

   

     El kell különíteni ebből a számból a munkásokat és az alkalmazottakat.

o   Ez nem egyszerű feladat, mivel a statisztikai évkönyvek ezt nem közlik mindig. Annyi biztos, hogy a munkások száma erőteljesebben nő, mint az alkalmazottaké.

·         A munkásság nagy részét alkalmazó iparban és építőiparban 1950 és 70 között volt jelentős a növekedés, közel két és félszeresére nőtt, azután csökkenni kezdett.

·         Fontos azt is megnézni, hogy milyen a korszakban a munkásság szerkezeti összetétele.

·          

 

Év

Ipar

Építőipar

Szakmunkás

Betanított

Segéd

Szakmunkás

Betanított

Segéd

1949

289ezer

121ezer

123ezer

41ezer

2ezer

23ezer

1970

521ezer

539ezer

254ezer

108ezer

65ezer

75ezer

       

Mindebből kiderül, hogy az 50-es években az erőltetett iparosítás miatt a szakképzetlen munkaerő lett többségben. De persze ez inkább munkaerő megoszlást jelent, mint képzettséget, mivel szakmunkásokat is osztottak be nagy számban segédmunkásnak.

·         A képzett és képzetlen munkások közti különbségek a korszakban szinte eltűntek, egy segédmunkás szinte ugyanolyan szociális juttatásokat kapott, mint egy szakmunkás.

·         Nő a korszakban a nők száma is: 1949-ben 23,4%, 90-ben már 39,1%.

 

 

Munkapolitika 1944 után

 

·         A kommunista hatalomátvétel után érvényben maradt a 48 órás munkaidő, a kollektív szerződés, megszűntek a szociáldemokrata szakszervezetek, nem volt érdekképviselet.

·         1947. október 1-jétől országos bérszabályozási rendszer lépett életbe.

    • A szakmunkásokat 3, a segédmunkásokat 3 kategóriába sorolták.
    • Megmaradt a 45-től érvényes területi bérdifferencia, ami földrajzi helytől függően 20%-al is befolyásolhatta a bért.
  • Már 45-től vannak munkaversenyek, de 47-ig ezek még reálisak.
  • Gyárak száma 46-ban: 4695, ebből 40049 magán, 49-ben az összevonások miatt 1632, ebből magán 32.
  • A kommunista hatalomátvétel után a szakképzett, de nem megbízható, kispolgári, szociáldemokrata munkásokat, művezetőket lefokozták, és helyettük politikailag megbízhatókat állítottak.
  • Az első 5 éves terv értelmében 300ezerrel több munkásra van szükség, de ez még nem jelenti a teljes foglalkoztatottságot, sőt 53-tól munkanélküliség is kialakul, és 56-ban átmenetileg bevezetik a munkanélküli segélyt is.
  • A munkásság számának növekedésével kialakulnak az elithelyek, mint Csepel, Sztálinváros stb., de szó sincs felemelkedésről, a munkakörülmények ugyanis romlanak. Nincsenek mosdók, kiszolgáló létesítmények, veszélyes a munka.
  • A munkaversenyek és a sztahanovista mozgalmak (később élmunkásmozgalom) a korszak legfontosabb jellemzői, de nem áll mögöttük valódi teljesítmény, csak a munkafolyamatok racionalizálása. A tervet túlteljesíteni azért sem érte meg, mert akkor rövid úton az lett a norma.
  • Később bevezették a kommunista szombat intézményét, ami egy nap ingyen társadalmi munkát jelentett.
  • Normaemeléssel is manipuláltak, ami tulajdonképpen burkolt bércsökkentés. 1950-ben például 17% növeltél a normát. Erre válaszul 50-51-ben emelkedett az igazolatlan hiányzások száma, amit fegyelmivel vagy elbocsátással is bűntettek. Sőt 1950-ben bevezetik a tervbűntett fogalmát, amiért akár 5 év börtön is lehet kapni. (53-ig 15000 ember áll emiatt a bíróság előtt)
  • Bevezették az általános munkakötelezettséget, és a közveszélyes munkakerülés fogalmát, nem tartották be a 48 órás munkahetet, sőt heti hét nap dolgoztatták a munkásokat.
  • A bérek alacsonyak voltak és levéssé differenciáltak, csak a bányászok a kohászok és a hadiiparban dolgozók kerestek valamivel jobban. A Kádár-kormányzat 1957-ben jelentős béremelést hajtott végre, hogy így is pacifikálják a munkásságot, akik nagy arányban vettek részt a forradalomban.

 

 

A városi munkásság tagoltsága

 

·         A városi munkásság a század közepén zárt, és erősen tagolt. Jól képzettek, írni-olvasni szinte mindenki tud. A tagolódás származás, és jövedelmi kulturális különbségek közt húzódik. A zártság a kommunizmusban felbomlik, és a munka presztízse is csökken.

·         Azt ötvenes években egyre több a nő, és egyre több a paraszti származású, úgynevezett agrárproletár. Számukra nehéz a beilleszkedés, nem csak a szokatlan munkarendbe, de a kulturális környezetbe is. A munkásság egyik jellegzetessége lesz az átmenetisége, a munkás és a parasztélet közt.

o   62-ben a szakmunkások 36%-a, a betanított munkások 60 és a segédmunkások 68%-a volt paraszti származású.

o   Ezek között sok a proletár, a lumpen, az alkoholista, mivel a városi életbe nem tudnak beilleszkedni.

·         A munkák presztízse is változik, a vasutas, vagy nyomdász szakmák helyett inkább a nehézipar és a bányászat lesz a preferált. A munkások presztízse átlagosan is romlik, 1988-ban végzett presztízsvizsgálatokban a segédmunkás már az utolsó helyen áll a foglalkozások elismertségét tekintve, de a szakmunkás is csak az ötödik.

·         50 év alatt eltűnnek a cselédek, és ez nem csak a háztarások gépesítésének köszönhető. 49-ben még 75ezren vannak, 70-ben már csak 6200-an.

·         A munkásság differenciálása nehéz feladat, mivel a hivatalos mutatók nem mindig elégségesek.

o   Mindenképpen a legnehezebb helyzetben azok vannak, akik munkásszállókon élnek.

o   Csoportjaik:

§  Ingázók, akik hetente hazajárnak

§  Munkásszállókon élők, akik havonta járnak haza

§ 

Munkásszállókon lakók, akik nem járnak rendszeresen haza

o   A munkásszállókon lakók átlagosan 5-8 év után kaptak lakást, ötödük nő, minden második fiatalabb 30 évesnél.

o   Átlagosan 75 ezren éltek munkásszállókon.

·         Vállalatokon belül dolgozók hierarchiája:

o   Elit, képzettségük és szakmai tapasztalatuk alapján felelős posztokat töltenek be.

o   Kettős státusúak, akik a magánszektorban is dolgoznak, és kapcsolataikat, a vállalat eszközeit is felhasználják ehhez.

o   Átlagos munkások, akik nem rendelkeznek vállalat specifikus szakismeretekkel.

o   Marginális munkások, akik általában alacsony tudásúak és pályakezdők.

·         Származás és mentalitás szerinti besorolás:

o   Értékrendjükben fontos az alkotó munka, ez az élet egyik legfontosabb érték az életben. Szakmunkások és városi kisiparosok gyerekei általában.

o   Több generációs alacsony képzettségű munkások. Kockázatvállalás és kulturális tőke hiányában nem kapaszkodnak fel, bár követni próbálják a kispolgári mintákat.

o   Magánszektorban dolgozók: A korszakban legfeljebb húsz-harmincezres csoportot alkotnak, a munkahely állandó bizonytalanságát számukra a magasabb bár és a jobb munkakörülmények ellensúlyozzák.

o   Újmunkások, parasztmunkások, vagy elsőgenerációs munkások. Ők a legnagyobb réteg. Első lépésben általában segédmunkás lesz, csak a következő generáció éri el a szakmunkás szintet.

·         Kemény István besorolása:

o   Származás szerint:

§  Városi iparosok és szakmunkások

§  Falusi iparosok és szakmunkások

§  Kis- és középparasztok

§  Városi és falusi szegények leszármazottai

o   Élet és magatartásforma alapján:

§  Munkacentrikus munkások, sokat túlóráznak, szeretnek dolgozni

§  Munkacentrikusak, akik a munkát azonban csak a társadalmi előrejutás eszközének tekintik

§  Munkacentrikus, de a fizikai munka világán belül maradni akarók. Ők például rendszeresen végeznek mezőgazdasági munkát a ház körül.

§  Munkacentrikus, de vállalkozó. Általában maszekolnak

§  A gyári fizikai munkát leértékelők csoportja, akik csak a minimális megélhetésért dolgoznak a gyárban.

§  Külső és belső kényszer miatt munkássá válók, akik két csoportra oszthatóak:

·         Jobb híján munkások, csak annyit teljesítenek, amennyit kell

·         Kiváló teljesítményt nyújtanak, de máshova helyezik az életük súlypontját.

·         Hunyadi Zsuzsa felosztása a nyolcvanas évek első feléből:

o   Több generációs képzett

o   Több generációs kváziképzett

o   Elsőgenerációs kváziképzetlen

o   Elsőgenerációs képzetlen

·         Két réteg vált szét a hatvanas-hetvenes évek fordulójának életmódjavulásával:

o   Akik polgári értékrendet, kispolgári mintákat kezdtek el követni

o   És a proletárréteg, avagy az alsómunkásság, aminek állandó létszáma körülbelül 200-250 ezer fő.