Belépés

 

Szikora József

Országok és polgárok

 

 

Egyre több nálunk a polgár, ami - ha jól értjük a szót - igazán örvendetes jelenség. Már a főelvtársak is polgározzák, kiváltképp munkásosztályi ünnepségeken, kisebb elvtársaikat, helyesebben érdektársaikat. Mára ugyanis mintha fogyóban volnának az elvek, az azokból kovácsolható tőkétől sokkal inkább a pénzverde felé fordul a korábban kisz-, mára nagytőkés elvtársak figyelme. Mindenesetre most, hogy szokás szerint lopás útján, hozzájutottak a polgár szóhoz, osztogatják boldog-boldogtalannak, s csak remélhetjük, hogy nem lesz teljesen boldogtalan, aki őket hallgatja.

Sokféle meghatározását ismerjük a polgárnak, bár úgy látszik, hogy a nálunk fellelhető magyarázatok többsége még az osztályelmélet ihletében fogant. A polgár - bourgeois, azaz burzsoá - elsőképpen arról ismerszik meg, hogy mi nem. Nem paraszt ugyanis, hiszen a franciáknál a XI. században kialakult településtípusban, a mezővárosban - bourgban - lakik. Előbb kiváltságokat igényel magának, később forradalmi, majd ellenforradalmi osztállyá lép elő. Az elvtársak, biztos, ami biztos, üldözik, míg rá nem jönnek, hogy nemcsak azt lehet ellopni valakitől, amije van, hanem a nevét is. Na persze, mint a történelem számos esetben megmutatta már, hiába leszünk birtokosai valamely formának, tartalom nélkül mit sem érünk vele.

Mert mi hát a polgár? Hagyjuk most az osztályelmélet által kiagyalt skatulyát, s tekintsünk el az e tárgyban valóban illetékes Márai Sándor idézésétől is. Mi hát a polgár, helyesebben ki a polgár? Polgár az az ember, aki tartozik valahová. Akinek arca van, aki valamilyen, aki a maga sajátos egyediségét nemhogy elfojtja, éppen hogy kibontakoztatja, amikor társakat, közösséget keres magának. Aki nemcsak valamilyen, de van is valamije, tulajdona, amit gyarapítani képes, és legfőképpen: amiből adni tud másoknak. Polgár az - legyen bár mezőgazdaságból élő gazda, legyen munkás, egy szakma kiváló művelője, legyen kereskedő, művész vagy akár politikus, orvos, mérnök, tanár vagy pap, legyen bármi a foglalkozása, lakjék városon vagy falun, polgár az -, aki előbb ad, mint követel, aki akar és tud is tenni valamit a közösségért, amelyhez tartozik.

Az Úr Jézus körül is voltak ilyenek. Az Evangélium egyik kiváló polgára a szegény asszony, aki két fillérét, azaz mindenét adta a közösség perselyébe. De a közösség által Istené az a persely, hiszen miként Jézus mondja: a többiek a feleslegükből adtak Istennek ajándékot, ő azonban mindenét odaadta, ami szegénységéből telt. Az az asszony tehát nemcsak a földi hazának, de Isten országának is polgára. Ahogyan mi is, mindannyian, akiket Krisztus hívott, akik őhozzá, a Feltámadotthoz tartozónak valljuk magunkat, akikben és akik által Isten országa már itt és most létező valóság. Miről ismerszik meg ennek az Országnak a polgára, milyen útlevelet hordjon magánál? Először: legyen jó polgára annak a közösségnek, amelynek tagjául földi életében rendeltetett. Mint a szegény asszony, akiről az Úr beszél. Aztán tartozzon Jézushoz, mint szőlővessző a tőhöz, s hozzon bő termést, hogy tűzre ne vessék. S igazolja magát, ahogyan Jézus mondta -: arról ismernek meg benneteket, hogy szeretitek egymást.

Ha így lesz, ha valóban jól értjük a szót, akkor nyugodt szívvel örülhetünk a polgárok számának gyarapodásának.